4. Lehetséges mellékhatások Mint minden gyógyszer, így a Coldrex tabletta is okozhat mellékhatásokat, amelyek azonban nem mindenkinél jelentkeznek. A jelen szakaszban a mellékhatásokat az előfordulásuk becsült gyakoriságával együtt adjuk meg.
bronkhosz), az orr-ra (korüdza), illetve a mellkasra (rheuma) – ezért nevezték a náthát általában, görög szóval, "katarrhosz"-nak (latinul: "destillatio"-nak), vagy "rheumának, azaz "aláfolyás-nak vagy "folyásnak" (rhein = folyni). Ahogyan a középkori Regimen Salernitanum is mondja: "Hogyha tüdődbe folyik náthád: neve benne »catarrhus«, »bronchus« a torkodon, ám ha az orrodat éri, »coryza«" A náthának, mint az szövegeinkből is kiderül, három csoportját különítették el: az ún. "hideg náthát hideg, a "meleg náthát pedig meleg nedvek okozzák; a harmadik típus a "suffocativus (fojtogató) nátha – ez inkább a huruttal azonosítható. A kórt e hipotézisnek megfelelően is kezelték: a meleg náthát hűtő, a hideget hevítő, a fojtogatót pedig "oldó, azaz hígító hatású szerekkel. Mindennek tudatában talán jobban érthetők az alábbi receptek, s azok a kifejezések, amelyeket szerzőik előszeretettel alkalmaznak. Magam a válogatás és a fordítás munkája közben igen jól szórakoztam és sokat tanultam: remélem hát, hogy ez a kötet nemcsak a náthásokon segít, hanem a régiségek kedvelőit is fölvidítja majd.
Az Esberitox Forte növényi hatóanyagainak egyes alkotóelemei gyulladáscsökkentő, vírus- és baktériumellenes hatásúak. Direkt módon és a szervezet saját védekező rendszerének serkentése útján is gátolják a kórokozók szaporodását. Esberitox Forte felnőtteknek és 12 éves kortól felnőttek és serdülők 12 éves kortól: naponta 3 x 1 tabletta laktózérzékenyek és cukorbetegek is szedhetik friss citromos ízű a tablettát el is lehet rágni Negyedéves záráskor elkapni a náthát – ez volt a rémálmom, mégis megtörtént. És nemcsak a munkám miatt estem kétségbe, hanem elsősorban a kislányomat féltettem a vírusaimtól. Hogy tudnék meggyógyulni? A kolléganőmnek korábban bevált ezért azonnal elkezdtem szedni az Esberitox Fortét. Jó választás volt, mert hamarabb gyógyultam meg, mint máskor: A Esberitox forte nélkül még mindig az ágyat nyomnám! Eszter (32 éves) Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer a megfázás kiegészítő kezelésére. Ajánlott fogyasztói ár: 1990 Ft. Az ár tájékoztató jellegű, patikánként eltérést mutathat.
Egy új, a témában az eddigi legátfogóbb vizsgálat is arra az eredményre jutott, hogy a hidroxi-klorokin nemhogy nem használ a Covid-19-es betegeknél, de szedése még szívproblémákhoz is vezethet – írja a CNN. Az Amerikai Orvosok Szövetsége folyóiratában megjelent tanulmány nem az első, ami erre a következtetésre jutott, a legutóbbi ilyen múlt héten jött ki. A kutatások előtt már az USA gyógyszer-felügyeleti szerve és egészségügyi intézete is felszólalt a hidroxi-klorokin ellen. A hétfőn megjelent tanulmányhoz egy New York állambeli egyetem kutatói 1438 koronavírusos beteget vizsgáltak meg. Arra jutottak, hogy a hidroxi-klorokint szedő és nem szedő betegek halálozási aránya között nincs szignifikáns különbség. Ugyanez igaz volt azokra is, akik hidroxi-klorokint és az azithromycin nevű antibiotikumot együtt szedték. Nekik viszont viszont kétszer olyan gyakran állt le a szívük, és a szívproblémák a hidroxi-klorokin ismert melléhatásai. 735 betegnek mindkét gyógyszert felírták, 271-nek csak hidroxi-klorokint, 211-nek csak azithromycint, míg 221-nek egyiket sem.
Echinacea (kasvirág) A kasvirág (echinacea) Észak-Amerikában őshonos növény. A gyógyászatban elsősorban a náthavírusok okozta megfázás kezelésére alkalmazzák. A 20. század második felében német kutatók fedezték fel immunerősítő hatását. Két fajtája, a bíbor és a halvány kasvirág gyökér, a Magyar Gyógyszerkönyvben is elismert gyógyszeralapanyagként szerepel, alkalmazásuk hasznát klinikai és tapasztalati bizonyítékok támasztják alá. Az echinacea-kivonat összetevői fokozzák a szervezet ellenálló képességét, erősítik az immunrendszert. Tuja A közönséges tuja vagy nyugati tuja Észak- Amerika egyik őshonos toboztermő fája. Az indiánok életfának nevezték, pikkelyleveleit teafőzetként használták fel skorbutos betegek gyógyításánál C-vitamin tartalma miatt. A fiatal hajtások illóolajának kivonata viszont kis adagban kedvezően befolyásolja az immunrendszert, ezért az akut, valamint a visszatérő légúti fertőzésekben a szervezet ellenállásának fokozására alkalmazzák. Alkalmazása előnyös még baktériumok okozta bőrfertőzésekben, valamint az influenza megelőzésére.
1. Milyen típusú gyógyszer a coldrex tabletta és milyen betegségek esetén alkalmazható? A Coldrex tabletta a megfázás és influenza tüneteinek enyhítésére szolgáló gyógyszer kombináció felnőtteknek és gyerekeknek 6 éves kortól. Több hatóanyag kombinációját tartalmazza, így egyszerre enyhíti a megfázás és az influenza több tünetét: - paracetamolt, amely fájdalom- és lázcsillapító hatású, - fenilefrin-hidrokloridot, amely szabaddá teszi a náthásan eldugult orrot és orrmelléküregeket, - koffeint, amely segít a megfázással járó levertség leküzdésében, - terpin-hidrátot, amely köptető hatású, - aszkorbinsavat (C-vitamin), amely a megfázás és influenza kapcsán fellépő C-vitamin hiány pótlásában segít. A különböző panaszok enyhítésére Önnek nem kell több, különféle gyógyszert bevennie, azokat a Coldrex tabletta egyszerre enyhíti: - csökkenti a lázat, - csillapítja a fejfájást és az izomfájdalmakat, - megszünteti az orrdugulást és segít az orrmelléküregek szabaddá tételében, - enyhíti a torokfájást.